Családomban nagy kedvenc a fasírt. Gyakran felemlegetjük azt a bizonyos szilveszter estét, mikor édesapám egy óriási adagot sütögetett, és mire az utolsó golyó is az olajba került, megette a már elékszült kupac felét. Bármikor, bárhol, bármennyit képesek vagyunk enni belőle. Míg mások csokit nassolnak, mi -ha tehetjük, fasírtot. Kimegyünk teáért a konyhába, hamm. Benyúlunk az ásványvízért a hűtőbe és hamm. Túró rudi előtt és után, reggelire és éjszaka buliból hazaérve. Szerencsére zsűrim hasonlóan érez ebben a témában, és ha szóba, akkor rövidesen az asztalra is kerül ez a szinte tökéletes húsétel, nem bánja, ha három napig fasírt szagot áraszt a lakás.

Egészen pár héttel ezelőttig azt hittem, hogy úgy szuper, ahogy van. Hogy ennél jobbat nem lehet csinálni. Hogy fasírt vonalon elértem a maximumot. De óriásit tévedtem. Néha vasárnaponként (általában egy átmulatott szombat éjszaka után), reggeli közben bekapcsoljuk a tévét és megnézzük Stahl Judit műsorát, feltéve, ha nem vagyunk annyira rosszul, hogy már a kaja látványától is borul a rendszer. Legutóbb, mikor belenéztünk ebbe a "főzzünk egy 15 perces műsorban 5 órányi munkával járó kajákat az afekt nénivel" műsorba, megakadt a szemem azon, hogy mit művel Stahl Judit a fasírtokkal. Baconbe tekeri.

Hogy ez hogy nem jutott magamtól az eszembe, azóta sem értem. A lényeg, hogy csináltam valami hasonlót. Lévén, hogy van saját fasírt receptem (amit persze anyukámtól tanultam), nem is néztem meg a fent belinkelt oldalt, hanem saját kútfőből készítettem el és bátran merem állítani, a legeslegjobb dolog, ami fasírttal történhet, ha baconbe csomagoljuk. Na de hogy is?

A fasírt legfőbb jellemzője, hogy mindenki akkor készíti, ha felgyülemlik némi száraz kenyér. Mi is mindig külön zacskóba tesszük azokat a zsömléket és sercliket, amik nem fogynak el időben. Ezzel kezdődik a menzán vagdaltnak nevezett húsgolyó előállítása. Beáztatjuk a kenyeret. Egész konkrétan én másfél zsömlét tettem vízbe, majd félreraktam, hadd puhuljon és apróra vágtam két pici fej hagymát -bármennyire is imádom a hagymát, ebbe nem jó, ha túl sok kerül. Beleraktam egy tálba, hozzá öntöttem a 35 dkg darált húst (s. lapockából), beleütöttem egy tojást, majd a vizet jól kinyomkodva belőle, hozzá adtam a másfél zsemlét is. Kézzel jól összedolgoztam, tettem bele sót, frissen darált borsot, pirospaprikát és majorannát. Habár undorítónak tűnik, kóstolgatni kell, egyáltalán nincs már nyers hús íze ilyenkor, és a fűszereket máshogy nem lehet leellenőrizni. Ha szépen összegyúrtuk és egyenletesen eloszlattuk az összetevőket, jöhet a bacon. Előre csomagolt, szeletelt bacont vettünk, amiben mindössze 8 csík volt, kettévágtam őket, így lettek 16-an. A masszából kis golyókat, tojásokat gyúrtam, rátettem a baconszelet egyik végére és szépen feltekertem. A félbevágott szelet pont elég egy fasírtnak. Az így elkészült 16 db fasírtot sütőpapíron a tepsibe tettem, azt pedig a sütőbe, kb. fél óra alatt kész is. Persze a nyersanyag többre is képes, mint 16 golyó, így a maradékot hagyományosan, zsemlemorzsában meghempergetve olajban kisütöttem.

Köretként sült zöldséget készítettem, a már említett padlizsánból, illetve répából, lila és vörös hagymából, sima és kaliforniai paprikából. Ez igazából egyszerű, mint a karikacsapás, csak egy kis olívaolaj a serpenyőbe, bele a zöldségek, aztán kavargatni. A végeredmény egy színes és ízletes köret, bár rólam kiderült, hogy mégsem szeretem a padlizsánt, úgyhogy ezen a blogon most olvashattak utoljára erről a zöldségről.

De mindent összevetve nagyon finom vacsora volt, és eztán mindenről el fogok gondolkodni, hogy nem lehet-e baconbe tekerni.