Sok családi hagyományunk van, no, nem csak gasztro értelemben, de persze úgy is van bőven. Az ünnepekhez kapcsolódik sok minden, és ez nálunk már mikulás napján elkezdődik. Először is a mikulást mi december 5-én este tartjuk. Nem azért, mert haspókok vagyunk (jó, azért azok vagyunk), és szeretnénk minél előbb hozzájutni a cipőkbe hozott csokikhoz, hanem mert a névnapot annak előestéjén szokás megünnepelni. (Ezt nem mi találtuk ki, hanem valószínűleg nagymamám, mert ő mondta ezt mindig, de most utánanéztem és semmi ilyesmit nem találtam az interneten...) Lényeg a lényeg: nálunk mikulás estéjén bármi legyen a vacsora, az előétel mindig meleg töltött tojás.
A meleg töltött tojást sokféleképpen el lehet készíteni, mi a legegyszerűbb verziót szoktuk.
Először is kemény tojást főztünk. Miután meghámoztam őket, hosszában kettévágtam mindet és óvatosan kiszedtem mindből a sárgáját. Az így kibelezett fél tojásokat egy kivajazott és morzsával megszórt jénaiba rakosgattam.
A töltelék gyakorlatilag önmaga. A sárgáját összetörtem egy villával, és hozzáadtam egy kevés áztatott zsemlét. Ezután már csak az ízesítés van hátra: só, bors, mustár, a végén annyi tejfölt hozzáadva, hogy finoman kenhető legyen az állaga.
Visszakanalaztam a fehérjékbe, végül az egészet leöntöttem tejföllel és betettem a sütőbe, 200 fokra, kb. 20 percre. Akkor van kész, mikor barnulni kezd a tejföl.
8 tojáshoz:
fél tenyérnyi beáztatott kenyér/zsemle
2-3 ek. mustár
só, kicsi bors
4-5 ek. tejföl a töltelékbe, a tetejére annyi, amennyi kb. befedi az egészet
Reakciók