Patisszon mánia, első fejezet

Múlt hétvégén bejártam az ország nyugati felét, és mire hazaértem, több tonna kaja volt nálam. Szombaton Győrben kezdtünk, az éves családi találkozón, ami a vendéglős ebéd után Bakonyszombathelyen folytatódott, nagybátyáméknál. Ők igazi szolgái a természetnek, vagyis ami éppen terem, azt fogyasztják. Szerecsére a béna időjárás ellenére is elég sok minden terem, szép sorban egymás után, most éppen patisszon szezon van. A legutóbbi pogácsás posztban is emlegetett Ica néni kérdezte, kérünk-e egy kis patisszont. Mondom, ha jut, persze, én imádom. Így került hozzánk a hadseregnek is elég mennyiségű zöldség. Innen a mánia, most egy ideig patisszon lesz, mindenféle formában. Először rántva.

A country trip itt nem ért véget, bár este visszatértünk Budapestre, de másnap reggel fél nyolckor már megint autóban ültünk, és robogtunk Magyarkeszibe, a már szintén emlegetett szőlőnkbe melózni. Kénytelen vagyok kiadni magamból bánatunkat afelől, hogy a szőlő gyakorlatilag elpusztult, permetezés ide vagy oda, elrohadt az egész, bor sem nagyon lesz, úgyhogy leszedtünk a csemegéből kb. 10 kilót, hogy legalább együnk belőle, ha már inni nem fogunk. A nap a borról szólt egyébként is, a tavalyit átfejtettük, a hordókat kimostuk, mert azért megpróbálunk szüretelni jövő hétvégén, meglátjuk, mi lesz belőle. A lényeg, hogy a 10 kiló szőlő mellett még hoztunk vagy 5 kiló almát, meg egy csomó szilvát (reméljük, szomszéd Gyuri bácsi nem lesz mérges, hogy leszedtük a fájáról, amit ő fent hagyott...), a ringlót meg ott felejtettük, pedig isteni finom volt, bakker...

Mikor délután hazaértünk, nem sok erőnk volt semmihez, de elég korán volt még, egy vacsorát még mindenképp össze kellett dobni, úgyhogy a zsák szőlő és alma között elevickéltem a hűtőig, hogy kivegyek egy patisszont. Klasszikus felhasználási mód: kirántottam.

Még soha életemben nem csináltam ilyet, illetve tavaly kaptam anyukámtól egy egy személyes adagot, de az már szépen be volt panírozva, úgyhogy csak ki kellett sütnöm. Most viszont ott volt a patisszon, és nem tudtam pl., hogy meg kell-e hámozni, de azt sem, hogy hogyan kell felvágni. Persze hogy felhívtam anyukámat, hogy megkérdezzem. Utána megmostam, félbe vágtam, kikapartam a magokat, meghámoztam, majd szépen felszeleteltem, a nagyobbakat kettévágtam. Fontos, hogy besózzuk felhasználás előtt, különben marha száraz (meg persze ízetlen), a sótól ereszt egy kis levet, amire már megtapad a liszt. Semmi extrém dolgot nem tettem most bele a panírba, sima liszt-tojás-zsemlemorzsa trió. Kisütögettem őket szépen. Az a jó ebben az ételben, hogy marha hamar megsül.

Köretként rizst főztem, de mivel a rizs unalmas, valamit mindig szoktam hozzá tenni, most pl. találtam a hűtőben egy szál újhagymát, ami még a töltött paradicsomos témából maradt meg. Gyorsan felkarikáztam, bedobtam a patisszonok olajába, aztán hozzákevertem a rizshez, és tettem rá petrezselymet.

Mivel a patisszon alakjában a halhoz hasonlít, bebeszéli magának az ember, hogy ahhoz illően kell fogyasztani, de ami igaz, az igaz, tartármártással a legfincsibb. De két utazós nap után nem volt kedvem még azt is csinálni, úgyhogy majonézzel ettük meg, ugyanolyan finom volt azzal is.

Ahhoz képest, hogy egy alapvetően babrás étel a panírozás miatt (meg nyilván nem 2 perc meghámozni, felszeletelni a patisszont), egész hamar kész lettünk, már-már azt merem mondani, hogy ez egy gyors, és nem utolsó sorban könnyű vacsora volt.