Szeretjük a kacsát. Nagyon szeretjük. Az egyetlen, amit felhozhatnék ellene, hogy kicsit bosszantó, hogy bármilyen alkatrészét is veszi meg az ember a kacsának, mikor kiveszi a sütőből, feleakkora, mint mikor betette. Egyszóval kalkulálni kell, mielőtt nekilátunk és inkább a minőségre, mint a mennyiségre kell gondolni közben.
A szóban forgó kacsacombokat szintén anyukám mélyhűtötte nekünk egy ideje, akárcsak a csirkecombokat, amelyek végül provence-i fűszerek között végezték. A mi fagyasztónk, talán emlékeznek, már említettem, hogy elég béna, gyakorlatilag használhatatlan. Ezért édesanyámnál fagyoskodnak a különböző halott állatok, és mikor megyünk látogatóba, induláskor a teszterrel válogatunk. Legutóbb végre a kacsát választottuk.
Akárcsak az előző bejegyzésben olvasható mustáros tarja, a kacsacomb elkészítése sem extra nehézségű kulináris feladat. Átlagos íze akkor sem lesz, ha mindössze sóval ízesítjük, de érdemes mást is tenni rá. A sütés előtti napon a combokat jól besóztam és a hűtőbe tettem éjszakára. Másnap ezen kívül egy kis majorannával szórtam meg őket. Gyakorlatilag ennyi az előkészítés, jénaiba tettem, és 130-140 fokra előmelegített sütőben bő egy órát (talán 20 perccel volt bővebb) sütöttem. Sülés közben, kb. negyed óránként kislattyogtam a konyhába, hogy a kisült zsírral meglocsoljam a bőrüket, hogy ne száradjanak ki. Addig kell sütni, amíg finom ropogós és gyönyörű aranybarna színe nem lesz a bőrének.
A sült húsokhoz szeretek salátát enni köretként. Múlt hétvégén őszöltünk Balatonon és nagyon-nagyon jó áron találtunk a zöldségesnél paradicsomot. Vettünk jó sokat, hogy elkészíthessem belőle -most már tényleg- a szezon utolsó lecsóját, illetve végre egy mozzarella salátát. Ez a saláta annyira nem passzol a kacsához, de nem szoktam komolyan venni ezeket a szokásokat. Egész egyszerűen azt szoktam enni, amihez kedvem van. Kedvem volt a mozzarella salátához, úgyhogy az lett a körítés. Egyébként szerintem jó volt.
Ez sem egy bonyolult dolog. Szépen felvágja az ember a paradicsomokat, ha kisebbek, akkor cikkekre, ha nagyobbak, akkor a cikkeket még félbe. Jobb napokon lehet kapni olyan mozzarellát, ami kis darabokban úszik a lében, és akkor még azzal sem kell szenvedni, hogy felvágjuk, nem beszélve arról, hogy mennyivel gusztusosabb. Persze ez attól függ, milyen formában akarjuk tálalni. A nagy mozzarellát lehet szeletelni, mellé a paradicsomot is karikázni illik, pl. egy tányérra körbe lerakjuk, felváltva a sajtot a paradicsommal, szépen tud kinézni. Én inkább az összekutyult verziót szeretem. Ahhoz ez a kis golyós mozzarella jobban illik. Szóval egy tálba tettem a paradicsomot és a sajtot, megsóztam, bazsalikommal megszórtam, meglocsoltam 2 ek. olívaolajjal és összekevertem. Ezt is érdemes egy nappal előbb elkészíteni, nem árt, ha van ideje érni az ízeknek.
Nekem illett a kacsához, legalábbis annyira szeretem ezt a két ételt, hogy összetéve semmi negatív érzés nem tört felszínre belőlem.
Az adagokról nem érdemes beszélni. Egyszerű: ahány kacsacombot szeretnénk megenni, annyit kell venni. Ez a saláta 2 zacskó sajtból és 8 kisebb paradicsomból készült.
Reakciók