Igaz, már szerepel a blogon egy gulyásleves-szerű étel, de az inkább pincepörkölt, ezért azt gondoltam, mindenképp felkerülhet egy otthon melegében, fazékban készült gulyásleves is. Répával, csipetkével, ahogy kell. Íme.

Nem sűrűn veszünk marhahúst, ami hülyeség, mert nagyon szeretjük és igazából a spórolásra sem hivatkozhatunk, mert ha nagyon akarnánk, nyilván megoldanánk, ahogy most is, és vettünk fél kiló marhalábszárat. Klasszikus gulyásnak való hús, nem is volt kérdés, hogy az lesz belőle.
Más kérdés, hogy olyan szinten inas volt, és persze nekem sincs túl sok gyakorlatom ebben, de tényleg, annyira inas volt, hogy szinte nem is volt színhús falat a levesben. De persze nem kellett kidobni, nem arról van szó, csak hát rágni kellett. De, végül is, ezért van fogunk, nem?

Ez volt életem második gulyáslevese, és az első, ami nem kuktában készül, úgyhogy felvérteztem magam, hogy órákig fog rotyogni. Az elsőt egyébként gömbölyű felsálból csináltuk, ami a legkevésbé való levesbe, párolni szokás, de csak az volt a boltban mint marha, mi meg országunkat adtuk volna egy gulyásért, úgyhogy abból főztük, igen, az színhús volt, imádtuk.

A gulyásleves pörköltként kezdi, mint annyi magyar étel. Óriási dolog, hogy elkezd a magyar ember főzni, van hús, hagyma meg pirospaprika, aztán körülnéz a szekrényben, hogy mi van otthon, mi legyen belőle: rizses hús, székelykáposzta, pörkölt vagy gulyás, teljesen különböző ételek készülnek gyakorlatilag ugyanúgy.
Nos, ennek fényében ugye apróra vágtam egy nagy fej vöröshagymát, rászórtam a sok-sok pirospaprikát, rádobtam a besózott húst, zsírjára pirítottam, majd felöntöttem két liter vízzel. Még sóztam, borsoztam és egy kevés köményt szórtam bele, aztán hagytam, hadd főjön, közepes lángon. Érdemes mellédobni néhány gerezd paradicsomot és néhány szelet zöldpaprikát is.
Amíg főtt, megpucoltam 1 nagy szál fehérrépát és ujjnyi hosszú darabokra vágtam, 3 szál sárgarépát pedig felkarikáztam. Meghámoztam egy kicsi zellert, és 3 nagy szem krumplit, utóbbit kockákra vágtam. Amikor a hús már közelített a kész állapothoz, beledobáltam a zöldségeket és öntöttem rá még másfél liter vizet, majd addig főztem, amíg minden megpuhul. (A répa karikára vágva pont annyi idő alatt puhul meg, mint a kockára vágott burgonya, úgyhogy nem kell nagyon agyalni a sorrenden.)

Miután beletettem a zöldségeket is, elkészítettem a csipetkét, amiről azt hiszem, már volt szó a lencselevesnél. Egy tojássárgájához hozzáadtam annyi lisztet, amennyit csak felvesz, hogy ne ragadjon, ha golyóba gyúrom. Nomen est omen, kis darabokat kell belőle lecsipkedni és a levesbe dobni. Nagyjából azonnal kész is lesz, és mehetünk enni.

Bevallom, ezt a levest kb. egy hónapja főztem, de mindig elfelejtettem lefotózni, ahogy a csipetkét is beletenni. Optimális esetben a fent leírtak szerint készíti az ember. Mivel megtöltöttem megint a 6 literes lábosomat, a második napon meguntuk a fogyasztását, úgyhogy a zsűri bevitt a munkahelyére lefagyasztani két adagot, amit a minap hazahozott vacsira. Kapva kaptam hát az alkalmon, hogy csipetkét készítsek és lefotózzam végre.

Jó tanácsként/tanulságként azért megjegyezném, hogy gulyáslevest nem érdemes lefagyasztani, mert a zöldségek nem viselik túl jól.

Hozzávalók (szokásosan a nagy, 6 literes lábosomhoz):
fél kg marhalábszár
1 nagy fej vöröshagyma
2-3 szem burgonya
3-4 szál sárgarépa
1 szál fehérrépa
1 kicsi zeller
1 kis paradicsom
1-2 szelet zöldpaprika
tojás, liszt a csipetkéhez
só, bors, kömény, őrölt pirospaprika
víz