Lévén, hogy a szakácsmesterség minden porcikája érdekel, nem csak ebédre és vacsorára főzök, hanem ilyen apróságokat is tanulgatok, mint kőrözött, vagy tojáskrém. Ez előbbit készítettem el, életemben először. A sztori úgy indult, hogy kimentünk a Metroba, pedig nem is kellett úgy igazán semmi (najó, ott lehet kapni az ún. borboxot, ami azon túl, hogy praktikus és nagyon menő, 2009 előtti évjáratú Hilltop Irsai Olivért tartalmaz, ami palackozott formában már nem kapható az országban), de úgy alakult, hogy egy egész napot töltünk káposztásmegyeri ex-otthonomban és oda közel van az áruház. A vége az lett, hogy a Tefal serpenyőtől a Rio Mare tonhalig minden sz@#t összevásároltunk, többek között találtunk tömlős juhtúrót is. Mivel ilyet még sosem láttunk, és mert már rég óta ki akarom próbálni magam mint kőrözöttkészítő, vettünk egyet, és hazaérve egyből meg is csináltam a híres Horváth Ilona 1955-ös kiadású szakácskönyve (és háztartási tanácsadó) alapján.
A dolog érdekessége, hogy én csak egy éve szeretem a kőrözöttet, de egy éve annyira, hogy igyekszem pótolni az egymás nélkül töltött időt, ezért most ha szembe jön velem, mindig eszem belőle. A boltokban készen kapható kőrözöttek is elég finomak, de persze a házilag készített sokkal jobb, és szerencsére a teszter családjában divat kőrözöttet készíteni, úgyhogy elég gyakran kerül az asztalra.
Horváth Ilona utasításai szerint egy tálba kinyomtam a juhtúrót, ami meglepően massza állagú volt, nem olyan darabos, amit boltban, vagy piacon lehet kapni. Ízlés kérdése, ki milyet szeret, szerintem így is, úgy is jó. A fent említett szakácskönyv 10 dkg juhtúróhóz írt receptet, mivel ez a tömlő 20 dkg-s volt, így duplázni kellett mindent (mégis megy a matek...). Szóval 20 dkg juhtúróhoz 10 dkg vaj dukál, 2 kiskanál tejföl, vöröshagyma és piros paprika ízlés szerint. Egyszerűen csak összekeverjük a hozzávalókat és kész is. Nagyon egyszerű és nagyon finom.
Sokan köménymagot is tesznek bele, az ízének nem árt, de mi nem annyira szeretjük ropogtatni a fogunk alatt, és mivel őrölt formában nem volt otthon, mozsarunk meg nincs, így ez most kimaradt, de nekünk nem is hiányzott.
Reakciók