Most, hogy vége a nyárnak, és az utolsó balatoni hosszított hétvégéről hazaérkeztünk, újra háziasszonnyá válok, és leteszem a henyélő egyetemisták lantját. Ha jól számolom, egy egész hete nem frissítettem a szakácskönyvemet, úgyhogy igyekszem belehúzni.

Tegnap este érkeztünk meg az esős Révfülöpről az esős Budapestre. Miután a pincében összetörtem egy hatalmas tükröt, és annak a szilánkjával felhasítottam egyik szomszédunk biciklijének zselés nyergét, kipakoltam a kajás zacskót. Extrán megpakoltak minket a teszter nagyszülei, többek között egy szál gyulai kolbászt, egy óriási  darab sajtot, 4 csirkecombot és kb. fél kiló paradicsomot is találtam a szatyorban azok mellett, amiket magunknak vásároltunk indulás előtt a boltban (pl. egy kiló paradicsom, de mindegy, most legalább van sok). Adott volt, hogy ma a combokkal kezdjek valamit, nehogy megromoljon, bár a 40 fok hirtelen 18-ra csökkent, így a megbuggyanás veszélye nem fenyeget, azt hiszem, az erkély hűtőként is használható már. Télen amúgy ez kiváló megoldás, főz az ember egy bödön húslevest, és mivel nem fér be a hűtőbe, szépen kiteszi az erkélyre. Ez decemberben normális, augusztusban egy kicsit szokatlan. Álíltólag fél méter hó van Ausztriában és a Tátrában is havasak a csúcsok... hogy ezt tényleg az izlandi vulkánnak köszönhetjük, vagy közeledik a világvége, nem tudom, mindenesetre nekem jól esik a pulóver és a huzatban paplan. Na, mindegy, biztos, ami biztos, felhasználtam ezeket a csirkecombokat, abból baj nem lehet, sőt, van ebédem. De, hogy ne egy mezei rántott vagy sült csirke legyen, gondoltam, feldobom egy kicsit. Így született ez a hosszú bejegyzés cím. A mai csirkének a bőre alatt is sajt volt.

Mindenek előtt a paradicsomsalátát készítettem el. Általános érvényű igazság, hogy a salátákat pihentetni kell, akár egy teljes napig, hogy az ízek összeérjenek és egy komplett valamit alkossanak. A szokásos módon egy tálba vizet öntöttem, majd ecettel és cukorral ízesítettem, hogy a klasszikus salátalevet kapjam. Ez továbbra is ízlés dolga, én  úgy szeretem, ha inkább ecetes, mint cukros. Ezután csak bele kell dobálni a karikára vágott lila hagymát és paradicsomot. Nagyjából úgy jó az arány, ha fele annyi hagyma van, mint paradicsom. Összekutyuljuk és kész is, friss petrezselyemmel díszíteni és ízesíteni is lehet, sőt.

Azt, hogy a combokba sajtot teszek, akkor találtam ki, mikor kivettem őket a hűtőből és közben megláttam a sajtot. Ilyet még nem csináltam, gondoltam, itt az ideje. A husikat megmostam, besóztam, majd a bőrük alá sajtszeletet dugdostam. Ez könnyebb, mint gondoltam, nem kell késsel babrálni, annyira nehezen szakad a bőr, hogy simán belenyúl az ember, és tágítja, amíg annyira elválik a hústól, hogy akkora lesz a hely, hogy beférjen a sajt. Jó mélyre, hogy ne lógjanak ki, különben sütésnél kifolyik az egész. Ezután bepaníroztam: liszt, tojás, és végül a zsemlemorzsa, amibe rozmaringot kevertem (ezt apukámtól tanultam, mindenféle zöldfűszerrel érdemes próbálkozni, kakukkfűvel a legfinomabb, de az nem volt most itthon). Rengeteg olajban (ellepje) lassú tűzön kisütöttem őket és kész is volt az ebédem. Majdnem megettem az egészet, de végül nem engedtem a csábításnak és meghagytam a felét a zsűrinek.