Az idei szüreti időszak elég elkeserítő, ami a lényegét illeti, mert a sok eső a kevés napsütéssel nem képes finom szőlőt termeszteni, de azért munka van, mert még lehet szerencsénk (és elég cukrunk), és a végén még bor lesz belőle (nem valószínű). Lényeg, hogy jól érezzük magunkat, és amíg dolgozunk, szabad tűzön rotyoghat ez-az. Legutóbb a préselési folyamatot csináltuk végig, illetve egy halom (nagy halom, 1000 db) téglát raktuk végre össze, hogy ne úgy nézzen ki, mint amit odahánytak, szóval volt dolog bőven, olyan ételt akartunk csinálni, ami alapvetően magától készül el. Édesapám kitalálta, hogy legyen egy gulyás szerű, bő lére eresztett pörkölt krumplival. Legyen.

Igazából az ilyen típusú ételek mind ugyanúgy készülnek. Már-már unalmas (mármint a készítési folyamat leírása, a kaja végeredményben mindig más). Hagymát vágsz, dinsztelsz, paprikázol, húsozol, vizezel, főzöl. De vannak persze praktikák, amiket érdemes bevetni. Most például apukám hozott egy nagy adag sült oldalast, hogy mikor leérünk a telekre, ne haljunk éhen. Afféle reggeli, nálunk ez simán belefér, hideg sültet kenyérrel a friss levegőn, délelőtt 10 óra magasságában. Szóval mikor leértünk, azt ettünk gyorsan, majd átfejtettem 100 liter vörösbort üvegből hordóba, közben a többiek kimosták a prést, és elkezdték a leszüretelt, lebogyózott, majd összenyomorgatott, -taposott szőlőt beleönteni. Hadd szóljon. Mikor már belassult a préselés folyamata, kezdhettem nekilátni a bográcsozásnak. Tűzrakás, állványfelállítás és a trükk: a hozott reggeli fokhagymás, oldalasos zsír átemelése a bogrács aljára.

Ebbe a finomságba került az apróra vágott hagyma. Jó sokáig dinsztelődött, mert marha nagy szél volt, de végül csak jónak ítéltem, levettük a vízszintesen égő tűzről és hozzákevertem jó sok pirospaprikát. Visszatettük a lángok fölé a bográcsot, megvártuk, míg újra rotyog, majd hozzátettük a felkockázott marhahúst.

Egy kis ideig a hagymán hagytuk, majd felöntöttük vízzel, mellé vágtunk egy paradicsomot és egy paprikát, megsóztuk, beletettünk szárított zellerlevelet és imádkoztunk, hogy ne legyen még nagyobb szél. A vége az lett, hogy néhány téglából építettünk szélfogót, na, akkor végre beindult a forrás.

Persze így is jó sokáig főtt a hús, a marha amúgy is ilyen, de szabad tűzön pláne így szokott lenni. Mikor már majdnem jó volt, hozzá öntöttem a kockákra vágott krumplit. Addig főztük, amíg apámnak megfelelő leve maradt, így lett a gulyásból inkább pincepörkölt, meg amúgy is, a gulyásba én szoktam répát és csipetkét is tenni.

Persze mindent összevetve nagyon finom lett, és mondanom sem kell, mennyire esett jól a hidegben, munka után.