Végre összeszedtem minden bátorságomat, és mérlegelve az eddigi koholt okok valóságát, székelykáposztát főztem. Hogy miről is van szó, miért nem volt eddig ehhez az ételhez olyan szoros viszonyom, hogy én teremtem? Nos, egészen nem sokkal ezelőttig azt gondoltuk, hogy a káposzta büdös, mikor fő. És a már sokszor emlegetett konyhánkban, amelynek sem ablaka, sem elszívója, nem tanácsos intenzív illatú ételeket főzni, mert minimum két napig bent marad a lakásban, hiába főzök két másik ételt közben.

A történet a Vörösmarty téren kezdődik, az adventi vásáron. Nem gyakran, az egész időszak alatt jó, ha kétszer ki szoktunk menni. Körülnézünk, iszunk egy forralt bort, majd hazajövünk. A "vásár" nálunk ebben szokott kimerülni. Nem veszünk semmit, se tárgyat, se kürtös kalácsot, se Töki pompost, csak egy pohár forralt bort. Így volt ez most is, kimentünk, körbesétáltuk az egészet, és kivételesen krampampulit vettük a végén, de a módi ugyanaz. Ahol ezt a felturbózott forralt bort vettük, a már megszokott módon, óriási kondérokban, meg vaslapokon főzték az ételeket. Többek között székelykáposztát is, ácsorogtunk az illatában egy ideig, majd arra jutottunk, hogy a fasírt illata is három napig él a lakásban, úgyhogy egy életünk, egy halálunk, székelykáposztát fogok főzni.

Imádjuk a savanyú káposztát. Nyersen, főve, töltötten, székelyen, rakottan, mindenhogy. Azt hiszem, fognak mindegyikről olvasni itt előbb-utóbb. De most lássuk, a székelygulyás hogyan készül.

Mint minden valamire való magyaros étel, természetesen pörköltet főzünk. Szigorúan disznóból, és valami olyan részéből, ami kicsit cupákosabb, pl. a combjánál. Mi most lapockát vettünk, de lehet oldalasból, tarjából, akármiből csinálni. Mivel még sosem volt dolgom savanyú káposztával, kicsit meg voltam szeppenve, mikor dönteni kellett, mennyit vegyek. Szerencsére egy teljesen normális néni volt a vecsési pultban és meg lehetett tőle kérdezni, hogy ha van 60 dkg húsunk, és székelykáposztát akarunk csinálni, mennyi káposztára van szükségünk. Látszott a nénin, hogy igen csak szereti a hasát, úgyhogy adott 75 dkg káposztát. Persze itthon a receptkönyvben láttuk, hogy ennél kicsit többet is adhatott volna, de hát nem baj az, ha sok a husi benne... Namármostakkor. Pörköltről már volt itt szó, igaz, szabad tűzi, de attól még ugyanúgy kell csinálni otthon is. Szóval apróra vágtam két kisebb fej hagymát (imádom, ha sok benne, attól lesz igazán jó szaftja, a hagymát is hagymával...)

Szóval apróra vágtam két kis fej hagymát, és üvegesre dinszteltem, a tűzről levéve pirospaprikát kevertem hozzá, majd visszatettem a platnira és hozzá tettem a felkocázott és besózott húst, illetve egy darab füstölt oldalas szélt (erről is volt már szó, nagyon jó ízt ad a lencsés, babos dolgoknak, ebbe is szuper volt). Klasszikus pörkölt, magyarul. Kevés vizet aláöntve félkészre főztem, majd hozzáadtam az átmosott káposztát, néhány babérlevelet, jól elkevertem, és még vizet adva hozzá közepes lángon főztem kb. fél órát. Ekkor beledobáltam néhány karika kolbászt, természetesen a zsűri kérésére, mert náluk otthon mindig van a székelygulyásban kolbi. Egyébként jó is bele, úgyhogy ezzel nekem sem volt bajom.

Nagyon forrón, rengeteg hideg tejföllel kell fogyasztani. És bár ez az egyetlen étel, amit a gyomrom konkrétan nem bír (lletve bírja, csak nagyon küzd vele, óriási háborút vív a fogyasztása után, ami inkább vicces, mint kellemetlen, a teszter nagyokat röhög, mikor vacsora után még mindig "korog" a gyomrom... "Éhes maradtál?" ha-ha...), azt hiszem, a télen elég sok savanyú káposztás ételt fogok készíteni, főleg, mert nem is volt elviselhetetlenül erős illata.