Mérföldkőhöz érkeztem tegnap. Egyrészt kiderült, hogy többé-kevésbé 3 évig bírom máj nélkül. Másrészt megbeszélve a zsűrivel, életemben először magam készítettem resztelt májat. Azért kellett megbeszélni, mert a fiú mindentől, ami a belsőségekkel kapcsolatos, szabályszerűen rosszul van. A látványától, illatától (szerinte persze szag), az ízéről persze ne is beszéljünk. Mivel a káposztához hasonlóan intenzív, és meglehetősen jellegzetes nyomot hagy a levegőben, fel kellett készítenem, hogy bár fogok szellőztetni, mikor hazaér délután, sanszosan májszag fog terjengeni a lakásban. Ez így is volt, de végül hősiesen tűrte, sütöttem cserébe Brownie-t (-> köv. poszt).

Nem élek-halok a májért, de mindig szerettem, leszámítva egy néhány éves időszakot, köszönhető ez az általános iskolai menzai resztelt májnak, ami egyszer keserű volt. Azóta mindig tartok tőle, hogy az lesz, de az első falat után megnyugszom és nagy örömmel falom be. Mint kiderült, az elkészítés során is tartok attól, hogy valamit elrontok és keserű lesz, örülök, hogy rögtön az első alkalommal sikerült jól megcsinálnom, így nem vette el a kedvemet a továbbiaktól.

Szóval resztelt máj. Úgy jött az ötlet, hogy már hónapok óta mondom a zsűrinek, hogy úgy ennék resztelt májat. Ő meg persze nem érti, hogy miért is szeretem ezeket a dolgokat. Kicsit maga alatt vágva a fát mondta, hogy hát nyugodtan csináljak magamnak, ha szeretnék. Több sem kellett, vettem a Csarnokban májat, szívvel. Egyeztettem anyukámmal és az internettel, hogy hogyan is kell csinálni, és másnap ebédre el is készítettem.

A resztelés gyakorlatilag pirítást jelent. Vagyis a -végeredményben- májpörkölt végig nagy lángon készül. Mivel egy pillanat alatt elkészül, ha figyel rá az ember, kizárt, hogy előbb megégjen, mint készre főjön. Ezen kívül még abban különbözik a többi pörkölttől, hogy a hagymát nem apróra szokták vágni, hanem szálasan hagyják.

Ezen információk ismeretében álltam neki a főzésnek. Múlt hétvégén kaptam egy adag libamájat a bátyámtól, aki persze apukánktól, de rendes volt és megosztotta velem, mert tudja, hogy imádom. Na, abból a libazsírból tettem egy fakanálnyit egy edénybe, és a közepesnél egyel magasabb lángon melegíteni kezdtem. Felvágtam egy fél fej hagymát keresztben, hogy "félkarikákat" kapjak. Ezt a forró zsírba tettem és addig dinszteltem, amíg csak lehetett. Kicsit tovább kell, mint az apróra vágottat, a lényeg, hogy jó puha legyen, hogy sok szaftot tudjon ereszteni. Levettem egy kicsit a tűzről, pirospaprikát kevertem hozzá, majd visszatettem és rádobáltam a májról levágott szíveket, mert azt gondoltam, annak kicsit több idő kell (így is volt, ez persze lehet, hogy nem általános, de most így jött ki). Nem sokkal utána mellé tettem a kb. hüvelykujjnyira vágott csirkemájat. Végig ugyanazon a magas hőfokon maradt a platni, és nagyjából 10 perc alatt kész is volt. Só, bors az ízesítéshez, és gyakorlatilag már kész is, lehet enni.

A legtöbben a keserűség mellett még a keménységtől félnek, hogy nem lesz jó szaftos. Anyukám beavatott, hogy nemrég megtudta öccsétől (aki többek között szakácsvégzettséggel is rendelkezik), hogy a máj afféle alakváltó étek. Ha elkezdi főzni az ember, és túlfőzi, kemény lesz. De ha még tovább főzi, újra puhává válik. Persze úgy a legfinomabb, hogy az első puhaságnál befejezi az ember a főzést, de a lényeg, hogy nem feltétlenül van elrontva az egész, ha megkeményedik. Úgyhogy nem is féltem a keménységtől, de szerencsére fel tudtam mérni a helyzetet és időben abbahagytam a dolgot.

A köret sós vízben főtt krumpli. Ez alap, mindenhol így adják és őszintén szólva, tényleg elképzelhetetlen számomra, hogy mással egyem. Ez persze nem nagy etvasz, de kis tanulság azért van a történetben: elsőre kell a krumplit feltenni főni, mert annyira hamar elkészül a máj, hogy malmozhat az ember, várva a krumplira, ha félúton kezdi -mint én.

Egyszemélyes adaghoz (~300 Ft):

20 dkg máj (szívvel vagy nélküle, mindegy)

fél fej vöröshagyma

2 szem krumpli

só, bors