Notórius hűtőnyitogató lévén a múltkor egy kis tálnyi rakott kelt találtam anyukámnál, mikor átmentünk vacsizni. Büszkélkedett, hogy milyen jól sikerült, ajánlgatta is, hogy inkább egyem azt vacsorára, ha jobban tetszik, de mondtam, hogy amúgy is tervezem már, hogy csinálok. A kezdőlökés hiányzott, ez meghozta, vettünk is egy kelkáposztát, meg egy zacskó rizst (mert az persze pont elfogyott) a jó öreg tescóban hazafelé. Darált hús fronton véletlenül jól álltunk, mert, ahogy azt az előző bejegyzésben olvashatták, a zsűri vett azt is, és ez a poszt hiába egy héttel utána kerül fel ide, maga a kaja a kukoricás ragu után egy nappal készült.

A rakott kel is azon ételek közé tartozik, amit 17-18 évig utáltam, aztán megkóstoltam és rájöttem, hogy több, mint finom. Nem nagyon mertem eddig készíteni, főleg, mert a káposztáról köztudott, hogy nincs túl kellemes illata főzés közben, de rászántam magam, pont egész enyhe idő volt, úgyhogy a szellőztetés nem járt megfázással.

Anyukám instrukciói alapján készítettem, amelyeket megtapasztalva azt gondolom, nem lesz túl gyakran rakott kel nálunk, mert kicsit babrás, de mikor tegnap este nézegettük a fényképezőgépben a képeket róla Buda legjobb kocsmájában, összefutott a nyál a szánkban...

Lássuk, mitől is babrás. Először is, a kelkáposztát alaposan megmostam, majd leveleire bontottam (1000 évig tartott) és sós vízben feltettem főni. Kinyitottam az erkélyajtót. Utána feltettem a rizst, ami eddigi életem során a legjobbra sikerült (egy bögre rizst sok olajon fehérre pirítani, másfél bögre vízzel felönteni, sózni, kis lángon főzni). Ezután észrevettem, hogy a káposzta már jó, sokkal hamarabb megfőtt, mint gondoltam. Leöntöttem róla a vizet és félreraktam, amíg a harmadik edényben megcsináltam a darált húst. Ezt a szokásos, egyszerű módon csináltam, apróra vágtam egy fej vöröshagymát, megdinszteltem, ráborítottam a darált húst, só, bors, pirospaprika, készre főz. Ekkor vettem észre, hogy már egy órája állok a tűzhely mellett, és az egy dolog, hogy fárasztó, de ráadásul így a vizsgámra sem tudok tanulni, miért is nem főztem inkább zöldbabfőzeléket, ami 10 perc alatt megvan... Na mindegy, már csak össze kellett raknom a tepsibe, aztán tanulás.

A tepsi alját leraktam egy adag káposztával, erre rétegeztem a rizst, majd rá a husit, végül az egészet befedtem a maradék káposztával, leöntöttem egy hordó tejföllel (egy egész 4 dl-es ráment) és bedugtam a 200 fokra előmelegített sütőbe. Nagyjából fél óra kell neki, és szerencsére így már nagyon finom illata van, úgyhogy az erkélyajtót is becsukhattam.

A rakott ételek nyitja ugye a szaft. Ha száraz, megette a fene az egészet, lehet jó íze, de nem fog csúszni. Nos, a lényeg persze a húsban rejlik, nem szabad pl. pulykamellből kérni a darált húst. Sertéslapockából szoktam az ilyen típusú ételeket készíteni, eleve mikor megfőzöm, levet ereszt, amit érdemes ráönteni a rizsre, de sülés közben is még enged magából. Nem fog tocsogni, pont kellemesen szaftos lesz az étel.

Mennyiségek:

1 fej vöröshagyma

fél kiló darált sertéslapocka

egy bögre rizs

70 dkg kelkáposzta

só, bors, pirospaprika