Ezer éve nem írtam receptet, mentegetőzni nem fogok, az okokról olvashatnak lejjebb, plusz a végzős egyetemista ritkán főz. Erről ennyit, inkább gyorsan posztolok egyet.

Szintén ezer éve már meséltem arról, hogy mikor kicsik voltunk, mindig kérdezte Nana, mi legyen hétvégén az ebéd, mikor megyünk meglátogatni őket. Volt három kedvencünk: a rántott csirke, a sajtos csirke és a tejfölös marhahús. Végre elérkezett a pillanat, hogy elkészítsem ez utóbbit (a sajtos csirke leírásában ugye olvashatnak arról is, hogy a rántott husit sajnos sosem fogom tudni úgy elkészíteni, mint Nana...).

Az az igazság, hogy mi a teszterrel (aki a továbbiakban legényként is szerepelni fog a történeteimben, köszönhetően az egyen-karikagyűrűnknek) nagyon ritkán vettünk marhahúst. Most, hogy átmenetileg elfoglaltuk anyukám szobáját (anyukám meg az én kisebb szobámba cuccolt -albérletből való kirúgás eredménye), jobb falatok is asztalra kerülnek. Érdekes módon minél többen vagyunk - a bátyámmal együtt most épp négyen -, annál kevesebb pénzből lehet táplálkozni. Szóval marhát vettünk, hogy legyen tejfölös tésztás marhahusi.

Kiderült, hogy ez is végtelenül egyszerű. Ez persze semmit nem von le az értékéből, de meglepő, hogy a legfinomabb ételek a legegyszerűbbek. Ahogy eddig szinte mindig, most is a hagymával kezdődik a főzés, de kivételesen nem apró kockákra, hanem fél karikákra kell vágni. Zsiradékon dinsztelni kezdtem (és majdnem oda is égettem, mert Nana receptfüzetét olvasgattam közben, jobbnál jobb ételeket tervbe véve), és mikor jónak ítéltem, beleraktam a megsózott felszeletelt marhahúst. Nos, még mindig nem vagyok szakács, és anyukám sem az, úgyhogy halvány fogalmunk sincs, hogy ezt a marha milyen részéből és milyen irányban, milyen technikával felszeletelve kell csinálni. A lényeg, hogy minél soványabb hús legyen, mert az inak főzés közben összehúzzák a szeleteket és elvesztik formájukat. Tény, hogy a lapocka inkább zsíros szokott lenni, de kifogtunk egy nagyon szép darabot (jó, szívem szerint én mindent fehérpecsenyéből csinálnék, ha megtehetném, de addig jó lesz a lapocka is). Felszeleteltem (ahogy tudtam) és a szeleteket beraktam a dinsztelt hagyma mellé. Illik megvárni legalább egyszer, hogy zsírjára piruljon, utána felöntöttem vízzel és mentem tanulni az államvizsgára. Legalább egy óra, amíg fedő alatt puhára fő.

Mikor eltelt egy óra és rájöttem, hogy gyakorlatilag nem tanultam semmit, kimentem megnézni, mi a helyzet, és már majdnem jó volt, úgyhogy feltettem főni a makarónit, köretnek. Nagyjából egyszerre lett kész a hússal, amivel még egy kis dolgom volt: be kellett habarnom. Egy kis tálban összekevertem tejfölt liszttel, majd hozzáöntöttem a jó szaftos húshoz, jól megborsoztam és még egyszer összeforraltam az egészet.

Érdemes külön tálalni, vagyis az üres tésztahalomra utólag rátenni a szaftos husit, így nem szívja be az egészet rögtön.

A sikeréről annyit, hogy a tesóm, aki  csak másnap ebédre evett belőle először, e-mailben hangot adott érzéseinek: "nagyonnagyon finom volt ez a szaftostésztáshusi!!! :) önző dolog, de remélem, soká költöztök el...:D"

Hozzávalók (3-4 személyre):
60-80 dkg szeletelhető sovány marhahús
2 fej vöröshagyma
egy nagy pohár tejföl 2/3-a
1 ek. liszt
zsiradék, só, bors
~40 dkg makaróni