...nem írtam blogot. Viszont főzök. Sokat. Szinte minden nap. Nem túl rég óta, ha jól számolom, szűk két és fél éve van saját fakanalam, lábosom. Egy kétállásos elektromos rezsón kezdtem rántottával, és bár a technikai fejlődésben csak egy mezei tűzhelyig jutottam (négy főzőlappal és egy meglepően kicsi sütővel), az ételek terén óriási lépéseket tettem.

A nulláról indultam mind a gyakorlatban, mind a felszereltségben, de szépen lassan lett kézimixerem, pataki tálam, több funkciós üvegedényem, palacsintasütőm, evőeszközkészletem és egy étlapra elegendő receptem, amit már gond és papír nélkül bármikor örömmel elkészítek. Akár rántottát, akár Feketeerdő tortát kívánunk.

Állandó zsűrimnek köszönhetően visszajelzést nem csak saját ízlelőbimbóimtól kapok, és bár elfogult a pontozásnál, őszinte véleményt mond. Az ebből adódó, egyre csak növekvő magabiztosságomtól tudásom is nagyobb és nagyobb, bele merek vágni már akármibe, legyen az hús, vagy sütemény.

Ez nem egy gasztroguru blog, csak egy fiatal és lelkesen főzőcskéző kukta kedvenceinek tárhelye. Főleg egyszerű, de ötletes és nem utolsó sorban finom ételeket szoktam készíteni, nem keverem az édeset a sóssal és nem használok olyan adalékokat, amelyeknek ha ki is tudom mondani a nevét, a boltban tuti, nem ismerném meg.

Továbbá ez a virtuális receptkönyv szolgál egybegyűjteni és megőrizni azokat a családi ételeket, amiket sokan talán nem is ismernek, de nálunk hetente az asztalra kerülnek, vagy amiket a családban egyvalaki tudott úgy csinálni, és mióta az az egyvalaki nincs közöttünk, senki nem vállalkozott az elkészítésére.

Rajtam a sor.

Legyen rám büszke Nana, Nagyi és a többiek.