Sokan teszik szóvá újabban, hogy keveset írok a blogra. Mentegetőzöm egyből, hogy bizisten, nem lustaságról van szó, egyszerűen csak körbeértem, azokat esszük, amit olvashatnak. Persze most jönne az érdekes szakasza az egésznek, a kísérletezés. Legutóbb nővéremmel futottam össze tök véletlenül, éjjel, a Tescóban, ő is megemlítette, hogy rég főztem. Való igaz. Mivel kint a kocsiban épp volt 4 szelet fagyott tarjám, gondoltam, majd akkor ezekkel agyalok, mit készítsek, hogy felkerülhessen ide is. A mustár adott volt, azt nagyon szeretjük a tarján, de akkor legyen mézes pác, mert az még nem volt. És bor. Az legyen, az mindig legyen.
A szeletelt sült hús akkor az igazi, ha legalább pár órát valamilyen fűszerek között pácolódott. Persze a gyors natúr szelet is isteni, de az egy másik műfaj. Nos, ennek tudatában, és a megszerzett minimális tapasztalattal a zsebemben reggel fogtam magam és egy órán keresztül bújtam az internetet, mézes-mustáros pácot keresve. Ismét a jó öreg kombinálás mellett döntöttem és nekiláttam a munkának.
Egy kis tálkába tettem két nagy evőkanál mustárt, egy nagy evőkanál mézet, egy kevés olajat, belezúztam két kis gerezd fokhagymát, megsóztam, megborsoztam.
Összekevertem, és íme, kész a pác. Félretettem, amíg megmostam a tarjákat, amiket egyébként én szeleteltem egy kilós darabból, büszke vagyok, mert nem estek szét és normális vastagságúak is lettek. A megmosott husikat kiklopfoltam, majd elhatároztam, hogy veszek egy új klopfolót, mert ennek két ütés után lerepül a feje (lehet, hogy nem kellett volna kalapácsként is ezt használni?). Arról nem is beszélve, hogy miután elmostam, a nyele úgy megdagadt a víztől, hogy nem tudtam visszatenni a fejét... Na, mindegy, azért lehetett használni, a kikalapált tarjaszeleteket bekentem a páccal, egy tálba, aztán a hűtőbe tettem őket az esti felhasználásig.
...8 óra múlva...
Este kivettem a hűtőből a husikat, hogy megsüssem. Még így nyersen is egészen jó illata volt, na de amikor betettem a forró olajba, az volt csak az igazi! Magas hőfokon addig sütöttem, míg kérget kapott, majd egy kevés, kb. 1 dl fehérbort öntöttem alá, lefedtem és készre pároltam. Az egész lakásban terjengett az illata, hol a méz (hol áfonya), hol a bor, hol a mustár érződött ki jobban.
Köretnek hagymás rizst főztem, mostanában már egészen vállalhatóra sikerül. Az olajon addig pirítom a bögre rizst, míg teljesen fehér nem lesz, felöntöm másfél bögre vízzel, beledobtam az apróra vágott nyers hagymát, só, só, só és nagyon kis fokozaton addig főzöm, míg nem tűnik el a víz.
Mellé még csináltam svéd gombát, ami persze nem mondhatnám, hogy nagyon passzolt, viszont megkívántam és az én pocimat kevéssé zavarják az ilyen előírások, hogy mihez mit szabad. Királyi lakoma volt, és még egy bejegyzést is hozott az Eat at Hugi's étlapra.
Hozzávalók (2 főre):
4 szelet sertés tarja
2 ek. mustár
1 ek. méz
2 gerezd fokhagyma
só, bors, olaj (pácba is, nem csak a sütéshez)
1 dl száraz fehérbor
1 bögre rizs
fél fej vöröshagyma
a svéd gombáról ide kattintva olvashatnak
Reakciók