A leves

Sokáig ez volt számunkra a leves. Bármit kértünk ebédre Nanáéktól, előtte 90%-ban csirkeaprólékos zöldborsóleves volt. Imádtuk. Megpróbáltam én is megfőzni, mert már nagyon hiányzott. Csoda, nem csoda, olyan lett, úgy látszik, örököltem valamit tőle, hogy a specialitásait némi szülői segítséggel (emlékezés terén) pontosan ugyanúgy el tudom készíteni.

Nana persze kb. egy egész csirkét belerakott, volt benne láb, fej, szív, máj, minden, azt hiszem, csak a melle nem. Én most csak néhány szárnyat és szívet tettem bele. Igazából biztos voltam benne, hogy nem fog olyanra sikerülni, úgyhogy nem akartam túlspilázni hús terén a dolgot. Ez nem jelenti azt, hogy utólag már bánom, de legközelebb biztos, hogy én is lábas-fejes verziót készítek majd.

Apróra vágott hagymával készül ez is, mint minden általam valamire tartott étel (jó, túlzás, de a kedvenceim így kezdődnek). Olajon kis dinsztelés után hozzátettem a karikára vágott sárga- és fehérrépát, majd a friss házi borsót, amiért ez úton is köszönet nagybátyáméknak, majd a megmosott, megsózott csirkeszárnyakat, szíveket. Ezt az egészet kicsit megkapattam az olajon, majd megszórtam liszttel (anyukám becsinált levesnek hívja mindazokat, amelyeket nem beránt, nem habar, hanem az elején lisztezi az alapot, persze ez szakmailag biztos, nem helyes, de mindegy), jó sok pirospaprikával, majd felöntöttem vízzel, és közepes lángon főztem.

Mikor a borsó megpuhult, beleszórtam a petrezselymet...

... és összekevertem csipetkének valót (egy tojás + annyi liszt, amennyivel csipkedhető lesz a tészta) és beleszaggattam azt is.

A tökéletes leves, számomra.

A hozzávalók mennyiségével kapcsolatban azt tudom mondani, hogy tökéletesen ízlésfüggő. Mi most egy kb. 4 literes fazékban főztük, ahhoz volt kb. 30 dkg borsónk, 3 szál sárgarépánk, egy szál fehér, 5 db csirkeszárny, 5 db szív. A hús tényleg bármi lehet benne, ami a csirkén megtalálható, bátran mehet bele belsőség is.