Az amerikai vonalat folytatva, bátyám nagy örömére úgy határoztam, hogy "miért ne?" alapon sütök egy kis Brownie-t.

Na jó, tartozom egy vallomással. Már egyszer sütöttem, mióta megnyitott az Eat at Hugi's, de elrontottam, ezért igyekeztem hallgatni róla (bár, aki követ Facebookon, az láthatta a beírást, miszerint az első próbálkozás kudarcba fulladt). Az volt a baj vele, hogy nem sült meg. Az Istennek sem akart megsülni a közepe, úgyhogy egy ilyen ragacsos izé lett az egész, ami ízre jó volt, de inkább nem kínáltam körbe. Azóta rájöttem, hogy a baj a tepsivel volt (amit egyébként anyukámtól kértem kölcsön): túl kicsi, és ezért magasabb lett a süti, mint kellett volna, ezért nem sült meg. Vettem hát egy saját tepsit, ami azon felül, hogy az enyém, még a mérete is pont jó.

Mérföldkőhöz érkeztem tegnap. Egyrészt kiderült, hogy többé-kevésbé 3 évig bírom máj nélkül. Másrészt megbeszélve a zsűrivel, életemben először magam készítettem resztelt májat. Azért kellett megbeszélni, mert a fiú mindentől, ami a belsőségekkel kapcsolatos, szabályszerűen rosszul van. A látványától, illatától (szerinte persze szag), az ízéről persze ne is beszéljünk. Mivel a káposztához hasonlóan intenzív, és meglehetősen jellegzetes nyomot hagy a levegőben, fel kellett készítenem, hogy bár fogok szellőztetni, mikor hazaér délután, sanszosan májszag fog terjengeni a lakásban. Ez így is volt, de végül hősiesen tűrte, sütöttem cserébe Brownie-t (-> köv. poszt).

Végre összeszedtem minden bátorságomat, és mérlegelve az eddigi koholt okok valóságát, székelykáposztát főztem. Hogy miről is van szó, miért nem volt eddig ehhez az ételhez olyan szoros viszonyom, hogy én teremtem? Nos, egészen nem sokkal ezelőttig azt gondoltuk, hogy a káposzta büdös, mikor fő. És a már sokszor emlegetett konyhánkban, amelynek sem ablaka, sem elszívója, nem tanácsos intenzív illatú ételeket főzni, mert minimum két napig bent marad a lakásban, hiába főzök két másik ételt közben.

Amint már említettem, az ötletek mindig a boltban jönnek. Na de ilyen konkrétan?

A minap, a már-már szokásos heti esti tescózás során felfedeztünk egy gépet. A zöldségeknél áll, olyan, mint bármilyen játékgép. Van egy nagy képernyője, érintős, és mivel imádom az ilyen kütyüket, odamentem játszani vele. Aztán kiderült, hogy ez az ötlettelen anyukáknak van ott, de annyira nem is hülyeség, mint elsőre tűnik. Ez egy receptgép. Poénból elkezdtük nézegetni a recepteket és mivel kíváncsiak voltunk a tényleges működésére, találomra kinyomtattunk kettőt. Nagyon szuper kis gép, elvoltunk vele 5-6 percig. Továbbindulva a zsűri megkérdezte, mi legyen másnap a vacsi. Mire én kivettem az egyik receptet a zsebemből és mondtam, hogy Kijevi csirkemell.

A paprikás levesek imádatáról már beszéltem, ha jól emlékszem, a palóc leves kapcsán. Jó magyar gyomorhoz méltó ez a szerelem, végtelenül sokat meg bírok enni ezekből a piros levesekből, tejföllel megtámogatva. Krumplileves, emlékeim szerint nem sokszor fordult elő otthon, ennek is köszönhető, hogy pár hónappal ezelőtt hirtelen megkívántam és azóta egész sokszor el is készítettem. Egyszerű, olcsó, finom, mi kell még?