Édesszájúságunknak (és sörkedvelőségünknek) köszönhetően évente legalább egyszer, de inkább többször átugrunk ex-csehszlovákiába (vagy ide, vagy oda) csokiért, no meg persze sörért, mert náluk terem a Gambrinus, a Kelt, a Krusovice... Ilyenkor rengeteg eurót vagy koronát ott hagyunk, és hazatérvén beterítjük az asztalt édességgel: Deli csoki, Disko keksz, Zlaté Oplatky nápolyi és csokis keksz, Fidorka nápolyitallér stb. Mikor legutóbb Párkányba mentünk ezekért, kaptunk bátyámtól egy ajánlót az egyik esztergomi étterembe:  Csülökcsárda. Jól hangzott, úgyhogy ki is próbáltuk, és a többiek Borba ejtett kakasa, illetve Csanaki részeges csülke mellé én az ún. Hegyvidéki aprópenye titokban elnevezésű ételt kértem. Annyira jó volt, hogy néha elkészítem itthon.

Most, hogy vége a nyárnak, és az utolsó balatoni hosszított hétvégéről hazaérkeztünk, újra háziasszonnyá válok, és leteszem a henyélő egyetemisták lantját. Ha jól számolom, egy egész hete nem frissítettem a szakácskönyvemet, úgyhogy igyekszem belehúzni.

Tegnap este érkeztünk meg az esős Révfülöpről az esős Budapestre. Miután a pincében összetörtem egy hatalmas tükröt, és annak a szilánkjával felhasítottam egyik szomszédunk biciklijének zselés nyergét, kipakoltam a kajás zacskót. Extrán megpakoltak minket a teszter nagyszülei, többek között egy szál gyulai kolbászt, egy óriási  darab sajtot, 4 csirkecombot és kb. fél kiló paradicsomot is találtam a szatyorban azok mellett, amiket magunknak vásároltunk indulás előtt a boltban (pl. egy kiló paradicsom, de mindegy, most legalább van sok). Adott volt, hogy ma a combokkal kezdjek valamit, nehogy megromoljon, bár a 40 fok hirtelen 18-ra csökkent, így a megbuggyanás veszélye nem fenyeget, azt hiszem, az erkély hűtőként is használható már. Télen amúgy ez kiváló megoldás, főz az ember egy bödön húslevest, és mivel nem fér be a hűtőbe, szépen kiteszi az erkélyre. Ez decemberben normális, augusztusban egy kicsit szokatlan. Álíltólag fél méter hó van Ausztriában és a Tátrában is havasak a csúcsok... hogy ezt tényleg az izlandi vulkánnak köszönhetjük, vagy közeledik a világvége, nem tudom, mindenesetre nekem jól esik a pulóver és a huzatban paplan. Na, mindegy, biztos, ami biztos, felhasználtam ezeket a csirkecombokat, abból baj nem lehet, sőt, van ebédem. De, hogy ne egy mezei rántott vagy sült csirke legyen, gondoltam, feldobom egy kicsit. Így született ez a hosszú bejegyzés cím. A mai csirkének a bőre alatt is sajt volt.

Tegnap ismét ünnepi lakomát kellett csapnunk (damn it...). Születésnapi tortámon épp csak elaludtak a gyertyák, néhány napra rá a teszterrel együtt is egy évvel öregebbek lettünk.

Ezt megünneplendő vagy étterembe szoktunk menni, vagy én alkotok valami bonyolultabb, vagy éppen költségesebb ételt, amit ritkán szoktunk enni. Idén a közös nagy ünneplést a Mongol étterembe terveztük, illetve még mindig tervezzük, csak az időpontokkal van egy kis baj, ugyanis oda muszáj úgy menni, hogy másnap ne kelljen dolgozni. Ez részben a miatt van így (szerintünk), mert 5 óra folyamatos evés után nincs az az Isten, hogy másnap reggel 7-kor felkeljünk, de, ami a fő indok: a Mongolban annyi sört lehet inni, amennyit nem szégyellünk. És mondjuk úgy, hogy nem vagyunk szégyellősek. Itt meg lehet csinálni, hogy kikérsz kapásból kettőt fejenként, hogy ne kelljen mindig a pincérre várni, de ha valami szerencsétlenség folytán megmelegedne, rezzenéstelen arccal kérünk helyette egy másikat. Egy szó mint száz, jövő héten fogjuk bepótolni a nagy zabálást, és tegnap ezért főzni szerettem volna valami olyat, amit eddig még nem, vagy nagyon ritkán. A választásom:  tejszínes-gombás pulykamell csíkok.

Lévén, hogy a szakácsmesterség minden porcikája érdekel, nem csak ebédre és vacsorára főzök, hanem ilyen apróságokat is tanulgatok, mint kőrözött, vagy tojáskrém. Ez előbbit készítettem el, életemben először. A sztori úgy indult, hogy kimentünk a Metroba, pedig nem is kellett úgy igazán semmi (najó, ott lehet kapni az ún. borboxot, ami azon túl, hogy praktikus és nagyon menő, 2009 előtti évjáratú Hilltop Irsai Olivért tartalmaz, ami palackozott formában már nem kapható az országban), de úgy alakult, hogy egy egész napot töltünk káposztásmegyeri ex-otthonomban és oda közel van az áruház. A vége az lett, hogy a Tefal serpenyőtől a Rio Mare tonhalig minden sz@#t összevásároltunk, többek között találtunk tömlős juhtúrót is. Mivel ilyet még sosem láttunk, és mert már rég óta ki akarom próbálni magam mint kőrözöttkészítő, vettünk egyet, és hazaérve egyből meg is csináltam a híres Horváth Ilona 1955-ös kiadású szakácskönyve (és háztartási tanácsadó) alapján.

Azt hiszem, sütés-főzés iránti megszállottságom a tetőfokára hágott. Tegnap lettem egy évvel öregebb, mint eddig, és e nagyszerű, de az évek előrehaladtával egyre nyomasztóbb alkalomra tortát sütöttem... magamnak.

Valami finom, nyárias édességre vágytam, ezért azt találtam ki, hogy gyümölcsös túrótortát fogok készíteni. A túróval szenvedélyes a kapcsolatom, de van egy formája, ahogy nem szeretem, mégpedig túrós csuszaként. Amúgy jöhet fagyiban, palacsintában, rudiban, desszertkrémben, rétesben stb. (Ilyen még pl. a paradicsom, amit káposztának, levesnek, nyersen és mindenhogy szeretek, csak a paradicsomlevet mint italt, nem. Vagy a  hal, ami jó rántva, ecetesen, olajosan, de a halászlevet nem bírom megenni.) Szóval számomra egyértelmű volt, hogy túrótortát fogok készíteni, hiszen az édesség akkor kedvemre való, ha túrós.