Nem, nem az első szülinapi tortámról lesz szó, hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, az milyen volt, pedig biztos vannak róla fényképek. Most az első olyan tortáról számolok be, amit teljes egészében én készítettem. Édesanyám születésnapja alkalmából úgy döntöttem, megpróbálom. Minél több ideje élek külön tőle, annál inkább kötődöm hozzá, annál többet próbálom meglepni valamivel.

Anyukám egyik kedvenc tortája az Oroszkrém torta, így ezt próbáltam meg elkészíteni neki. Mindössze annyi fogalmam volt a dologról, hogy piskótát kell sütnöm, közé meg valami fehér krémet kennem. Ez... mondhatjuk úgy, hogy nem elég információ a produktum megalkotásához, ezért egy kis segítséget kértem a teszter anyukájától, akiről tudom, hogy szokott ilyen tortát sütni. Meg is kaptam a piskóta és az általa használt krém receptjét is. Már "csak" annyi volt a feladatom, hogy azt követve megsüssem, megkenjem, szervírozzam. Pofonegyszerű.

A meleget nehezen viselem, így a nyárban a Balaton és a tanulásmentesség mellet leginkább még a lecsót szeretem. Amint elfogadható áron kezdik árulni a paprikát és a paradicsomot, rögtön elkezdjük, és június közepétől szeptember végéig hetente, kéthetente esszük.

Mi legalábbis csak így hívjuk. Annyi néven fut, ahányféleképpen el lehet készíteni. Láttam már tokány és aprópecsenye formában is kiírva éttermekben, de mi csak husinak hívjuk. Főleg, mert abból szoktuk készíteni, amit éppen kapunk a piacon. Hivatalosan marhahús kell hozzá, de más állatok különböző testrészeiből is nagyon finom, lehet sertés comb vagy lapocka, csirke- vagy pulykamell, pulykacomb, bármi, amit nem sajnál az ember ilyesmi ételbe beletenni (bélszínből inkább mást ajánlanék). Mikor kisebb voltam és anyukám kérdezte, mit főzzön, tíz válaszból nyolcszor ezt mondtam neki. Abszolút kedvenc.

A legfontosabb. Amit mindenhez lehet enni, amit mindenbe lehet tenni (na jó, az oroszkrém tortába persze nem...). Lényeg a lényeg: ezt már akkor is tudtam, mikor még nem nekem kellett összevágni. Mivel az általam gyakran készített ételek 80%-a úgy kezdődik, hogy "apróra vágott hagymát dinszteljünk üvegesre", gondoltam szólok róla egy-két szerelmes szót.

...nem írtam blogot. Viszont főzök. Sokat. Szinte minden nap. Nem túl rég óta, ha jól számolom, szűk két és fél éve van saját fakanalam, lábosom. Egy kétállásos elektromos rezsón kezdtem rántottával, és bár a technikai fejlődésben csak egy mezei tűzhelyig jutottam (négy főzőlappal és egy meglepően kicsi sütővel), az ételek terén óriási lépéseket tettem.

A nulláról indultam mind a gyakorlatban, mind a felszereltségben, de szépen lassan lett kézimixerem, pataki tálam, több funkciós üvegedényem, palacsintasütőm, evőeszközkészletem és egy étlapra elegendő receptem, amit már gond és papír nélkül bármikor örömmel elkészítek. Akár rántottát, akár Feketeerdő tortát kívánunk.

Állandó zsűrimnek köszönhetően visszajelzést nem csak saját ízlelőbimbóimtól kapok, és bár elfogult a pontozásnál, őszinte véleményt mond. Az ebből adódó, egyre csak növekvő magabiztosságomtól tudásom is nagyobb és nagyobb, bele merek vágni már akármibe, legyen az hús, vagy sütemény.

Ez nem egy gasztroguru blog, csak egy fiatal és lelkesen főzőcskéző kukta kedvenceinek tárhelye. Főleg egyszerű, de ötletes és nem utolsó sorban finom ételeket szoktam készíteni, nem keverem az édeset a sóssal és nem használok olyan adalékokat, amelyeknek ha ki is tudom mondani a nevét, a boltban tuti, nem ismerném meg.

Továbbá ez a virtuális receptkönyv szolgál egybegyűjteni és megőrizni azokat a családi ételeket, amiket sokan talán nem is ismernek, de nálunk hetente az asztalra kerülnek, vagy amiket a családban egyvalaki tudott úgy csinálni, és mióta az az egyvalaki nincs közöttünk, senki nem vállalkozott az elkészítésére.

Rajtam a sor.

Legyen rám büszke Nana, Nagyi és a többiek.