Mostanában nem vagyok valami édesszájú, de a napokban megkívántam a kókuszgolyót. Volt családi recept is hozzá, de azt persze most nem találtuk. Nem estünk kétségbe, egyrészt van internet, másrészt az a jó ebben az édességben, hogy rengeteg lehetőséget rejt magában, gyakorlatilag azt rak bele az ember, amit akar, és az arányokat is úgy alakítja, ahogy neki tetszik. Úgyhogy egy alapot (mennyi cukor, mennyi vaj) megnéztem a neten, a miheztartás végett, de utána hasraütés-szerűen folytattam, ha úgy tetszik, ízlés(em) szerint.

A szülinapi meglepetések sora folytatódik. Apukám ismét egy évvel többet tudhat maga mögött, úgyhogy elhatároztam, megsütöm a kedvenc süteményét, a Rigó Jancsit.

Sokat panaszkodtunk már mindenféle cukrászdai Rigó Jancsik miatt, vagy a krém nem jó, vagy a piskóta, vagy az egész egyben nem stimmel. Természetesen én egy tökéletes Rigó Jancsit szerettem volna sütni, ami (meglepő módon?) majdnem sikerült is.

Még ezer éve a Metróban vettünk akciósan fagyasztott, tisztított garnélarákot, hogy na, ebből majd egyszer valami finomat csinálunk. A tengeri herkentyűkkel -emlékezhetnek- nem rég kezdtünk ismerkedni, leginkább bátyám amerikai útjának köszönhetően, mert arrafelé (pláne Baltimore-ban, a Crabtownként is emlegetett, öböl mellett fekvő városban) divat a rákfogyasztás. Amerika ide vagy oda, a kis garnélákból most egy olaszos tésztát készítettem, és megbeszéltük, hogy bár finom volt, a jövőben nem fogunk rendszeresen rákot enni, mert a pörkölt azért mégis csak finomabb nekünk.

Ezer éve nem csinált senki a családban ananászos csirkét. Egyébként apukám specialitása, de már jó ideje ő sem készítette el. Persze alapvetően nem bírjuk, ha a sósat összekeverik az édessel, de ez kivétel. Aki szereti a Hawaii pizzát (bár, mi azért sem rajongunk kifejezetten), annak ez is tetszeni fog, pláne, hogy ez klasszisokkal jobb, mint egy pizza. (És, ahogy újabban a receptjeim, ezt is pofonegyszerű elkészíteni.)

Visszagondolva a menzás időkre, most úgy emlékszem, szinte csak és kizárólag főzeléket adtak. No, persze ez így nem igaz, de valahogy azok voltak a legjobbak. Én pl. nem örültem, ha olajban úszó milánói volt az ebéd, vagy piskóta csokiöntettel. A főzelékeket viszont nagyon bírtam, bármilyen feltéttel. Az itthoni krumplifőzelék viszont valamivel még finomabb, mert a suliban mindig sok lével adták, mi meg egy vastagabb rántással sűrűbbre szoktuk készíteni. De az alap ugyanaz, fehér színű (vagyis nem paprikás), egyszerű főzelék.