A Brassóit is legalább húszféleképpen készítik az országban, így megint nehéz dolgom volt, hiszen most is az eredetit szerettem volna asztalra tenni. Még abban sincs igazán megegyezés, milyen húsból kell készíteni. A legtöbb helyen persze a sertésszűz szerepel, de van olyan szakácskönyv, amely kifejezetten combot ír (én is ebből csináltam). Az erdélyi szakácskönyv szerint pl. vöröshagyma nem kell hozzá, ellenben egy szem paradicsom és zöldpaprika igen. A szalonnás alapról ugyan senki nem vitázik, de hogy milyen szalonna legyen, na, az már más kérdés. Hogy a krumpli köretként funkcionáljon, vagy egytálételt készítsünk, és hogyan is süssük meg, az is ízlés, szokás, országrészi/családi hagyomány dolga. Végül nagyjából magamra hagyatkozva úgy főztem meg, ahogy szoktuk, és ahogy én szeretem: a Brassói nekem egytálétel, jó sok vörös- és fokhagymával, zöldségek nélkül, kenyérszalonnával.
Brassói aprópecsenye
2011.11.22. 11:12 :: _hugi
Szólj hozzá!
Címkék: burgonya magyar disznó hagyma hús fokhagyma sertés egytálétel aprópecsenye főétel szalonna sertéscomb
Zöldséges marharagu
2011.11.17. 10:24 :: _hugi
A múltkor, a vadas készítésekor azt hittük, jó sok knédlit meg fogunk enni, de tévedtünk. Ezért mindenképp valami olyasmit szerettünk volna másnapra készíteni a frissen vásárolt marhahúsból, amihez elfogyaszthatjuk a maradékot. Mivel gombát is vett anyukám, mondtam, hogy tegyük össze a kettőt és lesz belőle valami szaftos. Mikor elkezdtem előkészíteni a hozzávalókat, eszembe jutott, hogy a vadashoz vásárolt sárgarépából is van még, úgyhogy azt is elővettem. Így született meg az alábbi zöldséges ragu.
Szólj hozzá!
Címkék: répa hagyma gomba marha hús zöldséges főétel apróra vágott hagymát... mérlegbarát
Vadas nyúl
2011.11.16. 12:30 :: _hugi
Újabban édesapám szokott venni élő állatokat, amelyeket maga nyúz meg és dolgoz föl, így biztos, hogy friss, nem génkezelt stb. étel kerül az asztalra. Vettünk már így kecskét, birkát, és nyulat is többször. Most is így jutottam hozzá az alapanyaghoz, a nyúl lapockáján és a belsőségein kívül minden részéhez (comb, mell, hát stb.). Ebből terveztük elkészíteni a vadast. Sok internetezés, szakácskönyv-lapozgatás és emlékelőtúrás után neki is láttunk minden információt összevetni úgy, hogy egyszerű legyen, de azért finom is. Rájöttünk, hogy nem is olyan vészesen nagy idő és sok munka megfőzni.
Szólj hozzá!
Címkék: nyúl répa hús zöldséges mustár fokhagyma zeller főétel tejfölös fehérrépa
Baconös rántott sajt
2011.11.15. 11:47 :: _hugi
avagy hogyan tettem tönkre egy tökéletes vegetáriánus ételt
A blog előrehaladását biztosítva mostanában elég sokat járatom az agyam, új dolgokat szeretnék kipróbálni, új ételeket szeretnék kitalálni, régieket felfejleszteni, ismerteket másképp elkészíteni. Ahogy azt mindig írom, egy létező étel baconnel való felújítása soha nem sülhet el rosszul. Így született meg tegnap este a baconös rántott sajt. (No, nem titkolom el az inspiráció másik felét: apukám ugyanezzel a technikával csirkecombokat készített nem rég.)
Szólj hozzá!
Címkék: sajt főétel szalonna bacon
Hortobágyi húsos palacsinta
2011.10.24. 18:19 :: _hugi
A hortobágyi tipikusan az az étel, amelyet minden étteremben megtalálhatunk, de igen magas százalékban leegyszerűsítve készítik, sertés darált húsból, és valami előre lefőzött pörköltszaftból. Az eredeti recept szerint borjúból kell elkészíteni, és nem kell ledarálni a húst. Én borjút emiatt most nem vettem, olcsóbb és gyorsabb megoldás csirkemellből csinálni, és ebből is nagyon finom.
Reakciók