Már volt róla szó, hogy a bátyám megjárta az újvilágot, a híres Baltimore-ban töltött el valamivel több, mint három hónapot. Baltimore-ról egészen eddig nem sok mindent hallottam, de persze a tesóm miatt már tudok róla ezt-azt. Például, hogy nagy halász város, nyilván természeti adottságainak köszönhetően, hiszen Maryland államban, a Chesapeake-öböl partján fekszik. Emiatt sok halat és rákot fogyasztanak, több étel hordja hivatalosan a "Marylandi" jelzőt. Ilyen a Crab cake is, vagyis a szakácskönyvekben "Crab Cake from Maryland" címen szereplő rákfasírt, vagy rákpogácsa. Mióta a bratyóm hazajött, nem telik el hét, hogy ne említené meg valamelyik amerikai csodát (bagel, pite, crab cake, hamburgerek stb.), nem komoly célzásként még egy szakácskönyvet is hozott kintről, hogy ha úgy tartja kedvünk, kipróbáljunk ezt-azt. Egyszer már csináltunk panírozott garnélát, így tesztelve a családot, hogy magyar, paprikához szokott gyomrunk bírja-e a kis ollósokat. Bírja. Úgyhogy második körben a Crab Cake következett.

Már jó ideje vadásztunk tarisznya rákra. Persze nem horgászfelszereléssel, egyrészt, mert nincs olyanunk, másrészt kevés unalmasabb tevékenységet tudok elképzelni a pecázásnál. Jó, lehet közben sörözni, de akkor már inkább beülök valami jó kis helyre, vagy oké, lehet közben olvasni, de akkor már inkább beülök a kádba. Szóval boltokban, piacokon, satöbbi helyeken kerestük. Kiderült, hogy a csarnokban lehet rendelni, de persze horribilis áron, de még mindig nem tudtuk, hogy szeretjük-e, úgyhogy ezt a lehetőséget is elvetettük. Aztán egyszer csak Párkányban találtuk magunkat, az éves bevásárló körutunkon (fincsi szlovák csokik, sörök), és mit ad Isten, ott pihen a polcokon a vákuumcsomagolt, tisztított, darabolt snowcrab. Vettünk gyorsan 4 csomaggal, és mivel szavatossági ideje volt, sebtiben meg is kellett csinálni pár napon belül.

Az a valóság, hogy mi nem is nagyon tudtuk elképzelni, mi ez, mert a tesóm csak áradozott róla, de nem mondta el konkrétan, hogyan is néz ki. Úgyhogy meggugliztuk (igen, lexikalizálódott már az angolban, úgyhogy a magyarban is tessék bátran használni), és rádöbbentünk, hogy ez egy hamburgerbe való dolog. Úgyhogy első körben vettem ilyen szezámos hamburgerzsömlét.

Anyukám adta a helyszínt, de az elkészítést már rám bízta, egyrészt, hogy felkerülhessen ide, másrészt meg neki már nem okoz olyan örömet a főzés. Úgyhogy felnyitottam a megfelelő oldalon a már említett szakácskönyvet (My favorite Maryland recipes) és kibogarásztam, mi kell a vacsihoz. Nem tűnt túl bonyolultnak, nem is volt az: mindent egybe kutyulni, aztán kisütni.

Egy tálba raktam a 4 csomag (0,5 kg) rák húst. Mellé ütöttem egy tojást. Hozzá tettem egy ek. majonézt és 2 ek. mustárt és egy jó adag petrezselymet. Pikánsságát továbbá a tabasco adja, amit mi Heinz Pimento chili szósszal helyettesítettük, amit egy ismerős szakács ajánlott, mert kevésbé savanyú, mint a tabasco.

Ezt jó laposan össze kell dolgozni. A rák elég nagy darabokban volt, úgyhogy a gyúrás közben arra is kellett figyelni, hogy lehetőleg szálasan essen szét (nyomjam kisebb darabokra). Elképzelhetetlen volt, hogy össze fog úgy állni, hogy ki lehessen sütni. A recept szerint nem kell más bele, úgyhogy tanakodtunk, aztán tesóm mondta, hogy amennyire tudja, a masszába is szoktak zsemlemorzsát tenni. Bevált, mivel kenyér nem kell bele, ez a kötőanyag. Hasraütés-szerűen kell beletenni, próbálgatni kell a fasírtformálást, és mikor már összeáll, elég a morzsa.

Innentől úgy kell vele bánni, mint bármilyen más fasírttal, de mivel hamburgerbe kerül, lapos, és kb. tenyérnyi pogácsákat kell készíteni belőle. Egyébként ugyanaz a teendő: morzsában meghengergetni, forró olajban kisütni. Rákról van szó, úgyhogy sokkal hamarabb kész van, mint az emlősökből készült fasírt, mikor mindkét oldala eléggé megpirult, már biztos, kész is van.

A hamburgerbe persze nem csak hús való, úgyhogy vettünk salátát, uborkát, paradicsomot, illetve anyukám csinált káposztasalátát. És az elmaradhatatlan ketchup, mustár, majonéz kombóval leöntve az egész.

Szeretjük a rákot, ez újra bebizonyosodott. Ízesebb a halnál, de könnyedebb, mint a hús. Oda voltunk érte, ahányan csak ettük, megértettük végre, miért hiányzik ez annyira a bátyámnak.

A fent leírt adagból 8 db fasírt lett, ami kevésnek tűnhet, de meglepően laktató, kettőnél többet kizárt, hogy meg bírjon enni az ember.